Szeretnémmegközönni a 11 feliratkozót, a 11 pipát és a kommenteket. Örülök, hogy a testvértörténet elnyerte a tetszéseteket!:) Remélem, ez a mai résszel se lesz másképp! Ám, mielőtt olvasni kezdenétek, szeretnék mondani nektek néhány dolgot. Szám szerint kettőt.
1. Oldalt, a chat alatt láthatjátok az elérhetőségeimet. Bármi kérdésetek van, ott megtaláltok. :)
2. Nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! Én két napja sütök-főzök, remélem nálatok is sok finomság van! :))
.xx
C.
Ui.: Szeretném a részt az én drága Larissámnak ajánlani. Köszönöm ezt a 1,5 napot!! ♥
Mobilom rezgése riasztott fel legmélyebb álmomból.
Kézfejemmel megdörgöltem szemeimet, majd az apró készülékért nyúltam. A
fülemhez emeltem, anélkül, hogy a kijelzőre pillantottam volna.
- Chloe Haggerty –
mutatkoztam be, arra az esetre, ha üzleti ügyben keresnének. A vonal
túloldaláról azonban nem várt válasz érkezett. Egy ismerős női hang szólalt
meg, nekem pedig szükségem volt néhány percre, hogy rájöjjek, miről is van szó
valójában.
- I think.. I think when it’s all over it’s just
coming back in flashes, you know. It’s
like a kaleidoscop of memories, but it just all comes back. - mélyet
sóhajtottam.
- Neked is jó
reggelt, Alex! – dünnyögtem a készülékbe, mire ő felnevetett. Olyan hangos
volt, hogy kezemet a hangszóróra kellett szorítanom. Oldalra pillantottam.
Szerencsére Bessie nem ébredt fel rá.
- Reggelt, Drága!
Mit szólnál az I knew you were trouble-höz reggelire a bájos Taylor Swift
előadásában? – Ahhoz képest, hogy alig kelt fel a nap, egészen elemében volt.
Ritka az ilyen a Carter testvérektől.
- Menthetetlenül
örülök. Hallod a hangomon? – erőltettem bele egy kis lágyságát, mielőtt azt
hinné, leharapom a fejét. Nem veszíthetem a fogadást. Nem harc nélkül.
- Az egyetlen,
amit hallok az a közelgő győzelmünk édes hangja – hallottam, ahogy a háttérben
Josh is felkacag. Ezért tuti fenéken billentem mindkettőjüket! – Egyébként,
képzeld… utána olvastam. Tudtad, hogy ezt a számot annak a One Direction-os
gyereknek írta?
- Bocs, mit
mondtál? Lemaradtam annál a kijelentésnél, hogy tudsz olvasni. – Bessie halk
kuncogásba kezdett mellettem. Oldalra pillantottam, mire rám kacsintott.
- Kikérem
magamnak! – horkant fel a beszédesebbik Carter.
- Kérni kérheted,
de nem kapod – nevettem az apró készülékbe. A hangok alapján az ikrek is csak
kacagtak.. – Most le kell tennem – pillantottam a fali órára. - Köszi, az
ingyen ébresztést. Ne aggódj, még visszakapod!
- Alig várom! – Bontottam
a vonalat, majd visszazuhantam a párnára. Egy pillanatra teljesen
elcsendesedtem, mígnem kitört belőlem a nevetés. Bessie pedig örömmel
csatlakozott hozzám.
A napok gyorsan peregtek el a fejünk fölött,
miközben a megkeresések sorra érték cégünket. Bár őszintén örültem, hogy egyre
keresettebbek vagyunk, a nyakamba szakadó munka kezdett kikészíteni. Sokszor
napokig mást se láttam a laptopomon és a papírhalmokon kívül.
Talán ezért is könnyebbültem meg annyira, mikor
végre letudtuk a Hiltont. Az utóbbi pár napban nem sok embert láttam magam
körül, így feltett szándékomban állt felkeresni drága barátaimat. Mivel Bessie
és Alex éppen bevásárló körúttal próbálták idejüket elütni, úgy döntöttem
Josh-t szórakoztatom kicsit társaságommal.
Az ifjabbik Carter remek beszélőpartnernek bizonyult
minden témában, ráadásul meglátásaink elég hasonlóak, ha az életről van szó.
Leszámítva egyet.
Hónapokkal ezelőtt, mikor éppen a barátság extrákkal
fázisunkat éltük, elkerülhetetlenül is felmerült közöttünk a párkapcsolat és
szerelem, mint beszédtéma. Ám legnagyobb
meglepetésemre, nem értettünk benne egyet. Josh sosem zárta ki a komoly
párkapcsolatok esélyét életéből, míg én, miután annyiszor kudarcot vallottam
már bennük, képtelen lennék egy ilyen elköteleződésre adni a fejem. Valahogy
sosem éreztem jól magam, ha rendes párkapcsolat fűzött egy sráchoz. Mintha a
kapcsolat tényével feltámadna bennem egy démon, hogy kétségekkel tömje tele a
fejemet. Márpedig kétségekkel telve lenni sosem jó, főképp egy párkapcsolatban
nem.
- Szerinted, mikor
jön rá ez a bolond, hogy itthon hagyta a bevásárló listát? - Josh hangja szakított ki merengésemből.
- Hm? –
pillantottam felé értetlenül. Felhúzott szemöldökkel válaszolt.
- A bátyám, Alex.
Tudod, úgy néz ki, mint én, csak kevésbé sármos – felkacagtam egoista
megállapításán. – Boltba ment bevásárló cetli nélkül – meglebegtette előttem az
apró papírdarabot, melyen Alex kézírása díszelgett.
- Gondolod be fog
férni a hűtőbe? – összenéztünk, majd mindkettőnk torkából öblös nevetés tört fel. Mindketten jól ismertük már az idősebbik iker
vásárlás iránti utálat, így most, hogy fogalma sincs, mit is kell venni,
egészen biztosan felvásárolja a pultok nagy részét, nehogy vissza kelljen
mennie.
- Nem vagyok benne
biztos – elhúzta a száját, majd a pulthoz lépett, hogy készítsen magának egy
kávét. – Kérsz te is? – helyeslően bólintottam, majd tekintetem a jegyzettömb
mellett heverő telefonra tévedt. Egészen biztos voltam benne, hogy nem Joshé,
ugyanakkor Alex kezéből sem tűnt ismerősnek.
- Az kinek a
mobilja?- felém fordult, majd követte pillantásomat.
- Alex munkahelyi
készüléke – arcomon széles mosoly terült el a szavak hallatán. Szóval a kis
drága gyanútlanul itt felejtette a telefonját. Ejnye-bejnye. Ilyen
felelőtlenséget háború idején!
Felálltam és a magányos készülékhez léptem. – Mire
készülsz?
- Semmire –
emeltem fel kezeimet ártatlanul. Huncut mosolyra húzta ajkait, majd megcsóválta
fejét. Amint visszafordult a bögrék felé leemeltem helyéről a telefont.
Bekapcsoltam a bluetooth-t és gyorsan átküldtem rá az egyik Justin Bieber
számot. Josh ismét rám pillantott. Alsó ajkamba haraptam, majd a pultra
csúsztattam a készüléket. Felnevetett gyermeteg viselkedésemen és elém tolta az
elkészült kávét. Belekortyoltam, miközben megnyomtam még pár gombot a készüléken,
így mikor legközelebb megszólal, az ifjú világsztár nagysikerű slágerét fogja
játszani.
Elejtettem egy büszke mosolyt és reménykedtem, hogy
a közelben leszek, mikor ez megtörténik.
- Nem láttál
semmit – mutattam Josh-ra, majd hozzáhasonlóan a pultnak dőltem, hogy
elfogyasszam kávémat.
- Ahogy kívánod -
felnevetett, ám szigorú pillantásom láttán megadóan felemelte kezeit.
Elmosolyodtam és elképzeltem magam előtt a
pillanatot, mikor hivatalosan is megnyerem a versenyt.
Másnap egy újabb szállodaigazgatóval volt
találkozóm, melyre kollégám Dan is velem tartott. Az igazgató külön kérésére a
hotel éttermében találkoztunk, mely nem csak a bejelentkezett vendégek, de
bárki más számára is elérhető volt.
Örültem a dolognak, hiszen a mindennapokban nem
igazán engedem meg magamnak az étterembe járás luxusát, ettől függetlenül
azonban csak finoman étkeztem. Elvégre ez az üzleti etikettünk része is.
Az úr elárulta, a város külszegletében és
Birminghamben is van egy-egy szállodája ezen kívül, és elérkezettnek látja az
idejét némi átalakításnak. Ebben szeretné a mi segítségünket kérni. Egész
ebédünk során a különböző ötleteket vitattuk meg, miközben kitértünk azon
megkötésekre is, melyeket mindenképpen szeretne a szállodához társítani.
Örültem, mert látszott, hajlamos a kompromisszumkötésre a tervek terén. Sokkal
nehezebb a dolog, ha egy önfejű multimilliomosról van szó.
- Mikor is
találkozunk akkor legközelebb? – pillantott felém, mikor a megbeszélést
követően mindhárman felálltunk az asztaltól. Nem lehetett nem észrevenni, ahogy
végigmért. Perverz!
- Jövő hét
péntekre összeállítjuk a terveket – biztosítottam róla. Széles mosollyal az
arcán bólintott, majd kezet fogott mindkettőnkkel.
- Már alig várom!
– Ha tudná, én mennyire… Pff. Hihetetlen, hogy némelyik embernek semmi sem
szent. Az egész megbeszélés során rajtam legeltette szemét, holott milliomos
lévén jól tudhatná, az üzleti életben, egyenlő felek vagyunk, nemtől és kortól
függetlenül. Ezek az alkalmak pedig kizárólag a munkáról szólnak. Nem másról!
- Sima ügy lesz –
motyogta Dan, miközben belebújt kabátjába. – Csak az a lényeg, hogy te add elő!
– Felnevetett, mire finoman a lábára léptem. – Áú, ez igazán nem volt szép. –
oldalra dobtam hajamat, ahogy azt számos tévéreklámban láthatjuk napjainkban,
majd a kijárat felé indultam. Kezeim közé vettem telefonom és megnéztem az
utóbbi másfél órában érkezett értesítéseket.
Teljesen elmerültem az apró készülékben, mikor megpillantott Alex üzeneteit.
Úgy látszik a csengőhangos terv bevált.
Jóízűen felkacagtam, miközben az asztalok között
egyensúlyoztam.
- Valami izgis
sztori? – kérdezte kollégám, ki mindvégig mögöttem lépkedett.
- Csak nyerni
fogok egy foga… - nem volt lehetőségem befejezni a mondatot. Mivel szemeim a
képernyő bűvöletében voltak, nem vettem észre, hogy rossz irányba tettem egy
lépést. Megbotlottam az egyik vendég székének lábában és elhasaltam a padlón.
- Jól vagy? –
meglepődtem a felém nyújtott kéz láttán. Danielre számítottam, ennek a karnak a
gazdája azonban izmosabb volt és furcsa szenvedélyt mutat a tetoválások iránt.
Tenyerem az övébe csúsztattam és engedtem, hogy felsegítsen.
- Igen, minden rendben. Köszönöm – leporoltam
nadrágomat, majd pillantásom a segítőre esett. Szemeim elkerekedtek az ismerős
arc láttán. – Te vagy az a srác… - mutatóujjammal megböktem mellkasát.
Elmosolyodott, miközben egy aprót biccentett. – A hülye haverod idegesítette
fel Bessiet – Értetlenül ráncolta össze szemöldökét. Nyilván nem ilyen köszöntésre
számított, ahogy senki más sem. Bevallom, magam se tudtam volna jó okot adni,
miért ezek a szavak hagyták el elsőként a számat egy világsztár társaságában.
De hát önmagamat adtam, mint mindig.
Miközben gondolatban hátba veregettem magam, vetettem egy gyors pillantást a körülöttem állókra. A göndörfürtjeiről ismert énekes még mindig meglepetten pislogott rám, míg asztaltársasága, a két korunkbeli srác – kik mellesleg arcra kimondottan hasonlítottak rá – nevetésüket próbálták visszafojtani.
Miközben gondolatban hátba veregettem magam, vetettem egy gyors pillantást a körülöttem állókra. A göndörfürtjeiről ismert énekes még mindig meglepetten pislogott rám, míg asztaltársasága, a két korunkbeli srác – kik mellesleg arcra kimondottan hasonlítottak rá – nevetésüket próbálták visszafojtani.
- Öhm.. Bessie?
Úgy érted Liam Bessieje? – Felhúztam szemöldököm, miközben tekintetem ismét
végigfutattam arcán.
- Igen –
bólintottam helyeslően. Dan vállamra helyezte karját, miközben meglepetten
járatta pillantását köztem és az énekes között.
- Ne haragudj, de
nem tudom, hogy mi történt közöttük – emelte fel megadóan kezeit. Szólásra
nyitottam számat, ám kollégám megelőzött.
- Mennünk kellene
– biccentett a kijárat felé. Bólintottam, ám tekintetem nem szakítottam el a
zöld szempártól.
- Nézd, tényleg
sajnálom, de tényleg nem tudom mi történt. Ha ez megnyugtat, mindenképpen
beszélni fogok Liammel – felsóhajtottam. Bármennyire szerettem volna, hogy
ledorgálja cimboráját – sőt, kit áltatok, én magam akartam szembesíteni őt a
dolgokkal - azonban rá kellett jönnöm, hogy nincs jogom beleszólni. Hiszen én
eredetileg nem is tudhatnék a szerződésről!
- Ne fáradj! – legyintettem a levegőben. – Elnézést, hogy félbeszakítottam az ebédeteket. Sziasztok – Még azelőtt továbbindultam, hogy lehetősége lett volna bármit mondani. Annyit azonban még így is hallottam, hogy asztaltársaságából kitört a nevetés.
- Ne fáradj! – legyintettem a levegőben. – Elnézést, hogy félbeszakítottam az ebédeteket. Sziasztok – Még azelőtt továbbindultam, hogy lehetősége lett volna bármit mondani. Annyit azonban még így is hallottam, hogy asztaltársaságából kitört a nevetés.
(Megpróbáltam ismét kreálni egy képet a srácok beszélgetéséről, de nem látszottak a képek, így hát úgy döntöttem, beteszem külön a képeket és annak a nevét, aki éppen írta. Tudjátok, ez az a beszélgetés, amit Chloe a telefonján folytat, mielőtt megbotlik. ;P )
Alex:
Josh:
Alex:
Josh:
Chloe:
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a rész is. Már amikor a címet megláttam nevetnem kellett :D
Imádom ezeket a fogadásos-szivatós dolgaikat! Annyit lehett rajta nevetni :))
Meg amikor beszéltek az igazgatóval, és utána Cloe gondolja: "Perverz"! Kivoltam :'D
Na és persze a jelenet a lassított felvétellel már csak hab a tortán :D szupi rész lett ;)
Lulu ××
Ui.: a válaszod az előző kommentemhez kielégítő volt, köszi szépen!:))
Szia, Lulu! :)
TörlésÖrülök, hogy ez a rész is elnyerte tetszésedett. :) Tudtam, hogy a cím majd felkelti a figyelmeteket, ezért is bátorkodtam ezt választani. :)
Chloe személyisége elég jól átadódik a fogadásokban, ezért is szeretem őket annyira. A srácok pedig remek partnerek benne. :D
A Harrys jelenet pedig nem véletlen lett Larissa egyik kedvence is. Azt hiszem Mr. Styles valóban meglepődne egy ilyen reakció hatására. Dehát a mi Chloenkról van szó. :D
Remélem, a későbbiekben is imádni fogod! :) Köszönöm a kommentedet!
.xx
C.
Nagyon tetszik a történet ��
VálaszTörlésKöszönöm. Nagyon örülök neki! :)
TörlésNagyon tetszett ez a rész is. :D Még mindig nagyon imádom Chloe-t. Annyira bírom, hogy ilyen kis szemétkedő a srácokkal, na meg az, ahogyan üdvözölte Harryt. Egyszerűen nagyszerű volt. XD Gondolom így még senki sem viselkedett vele, tuti, hogy meg fogja kérdezni Bessiet, ki ez a csaj. XD Már alig várom, hogy hol és hogyan fognak legközelebb találkozni. :D
VálaszTörlés