2015. február 8., vasárnap

Harry Styles "10 szavas" part 2


Sziasztok!

Eltelt egy hét, én pedig itt vagyok, ahogy ígértem. Először is, szeretném megköszönni a  2 feliratkozót. Hálás vagyok érte. :)
Másrészt, szeretném,  ha tudnátok a harmadik rész, tehát a jövőheti - mely nem mellesleg a kedvencem az öt kis rövid történetből - kicsit hamarabb, mindenbizonnyal már csütörtök este érkezni fog. :) Remélem, örültök!
Most pedig, nincs értelme tovább szaporítanom a szót. Élvezzétek a Harry Styles szösszenetek második részét! :-)

.xx

C.

Megpróbáltam elnyomni egy ásítást, miközben asztalomra csúsztattam a teleírt papírlapokat.
Már jócskán magunk mögött hagytuk az éjfélt, azonban egyedül most nyílt lehetőségem átgondolni, hogy az ünnepek közeledtével, kit és mivel szeretnék meglepni.
-  Nem lenne egyszerűbb, ha csak elmennénk a bevásárló központba és mindenkinek választanál ott valamit? – Beth, az unokatestvérem kezdte megunni, hogy mindig elvetettem az ajándékötleteket valamilyen okból.
- Nem – sóhajtottam fel. Sosem voltam jó az ajándékozásban, főképpen, ha férfiak is érintettek a dologban. Most pedig, hogy Harry is csatlakozott ezen körhöz, a helyzet még nehezebb. – Szeretném, ha éreznék, hogy tényleg időt töltöttem az ajándékaikkal – magyaráztam, miközben megérintettem a touch padot laptopomon. Mióta Beth eltörte karját és könyékig begipszelték, igazi függőjévé vált a Candy Crush nevezetű játéknak. Az egyetlen probléma csak az, hogy az efféle programok képesek teljesen belassítani a gépet, arról nem is beszélve miféle kártevőket vonzhat magával, így jobbnak láttam lefuttatni egy vírusirtót. Bár másfél órába telt, sikeresen befejeződött a fájlok megtisztítása, így végre kikapcsolhattam és eltehettem a gépet a laptop táskába.
- Érezni fogják – hátrapillantottam unokatestvéremre, aki megpróbálta gipszelt kezét kibújtatni köntöséből. – Hiszen adsz nekik valamit. Ez már önmagában is becsülendő. – Felhúzott szemöldökkel küldtem felé egy kíváncsi pillantást. A mai világban ajándékot adni egymásnak, már-már inkább elvárás, mintsem elbűvölő cselekedet.
- Akkor is szeretném őket a megfelelő ajándékokkal meglepni – nem szólt semmit, csak legyintett ez aprót. A laptop táskát visszacsúsztattam íróasztalom alá, majd ágyamhoz sétáltam. – Főként Harryt…
- Azt mindjárt gondoltam – megforgattam szemeimet szavai hallatán. Habár jól tudta, milyen sokat jelent számomra, hogy végre azzal lehetek, akit tényleg szeretek, előszeretettel cukkolt állandó megfelelési vágyam miatt. De ki ne szeretne a kedvére tenni egy olyan srácnak, mint Styles?  - Tudod, szerintem akkor is túlságosan rágörcsölsz a dologra. Az a fiú minden túlcicomázott ajándék nélkül is épp úgy szeret téged. – Elmosolyodtam szavain. A maga módján, de mindig tudott hatni a lelkemre. Talán éppen azért, mert jobban ismert bárkinél. Születésünk óta szoros közöttünk a kapocs. Sokkal inkább vagyunk barátnők, mint unokatestvérek.
Felhajtottam takaróm szélét, ám alighogy helyet foglaltam az ágyon, megéreztem az apró morzsadarabokat belenyomódni bőrömbe.
 - Beth! – mordultam fel. – Te az ágyamban ettél? – Tiltakozóan megrázta fejét, majd az ajtó felé intett. – Keylának hányingere volt a kávétól, szóval adtam neki kekszet. Szerintem lusta volt visszamenni vele a konyhába.
- Milyen kedves – fújtattam, miközben tenyerembe sepertem a morzsákat. Szeretem Keylát, végtére is Beth húga, ám a figyelmetlensége néha hagy kivetnivalót maga után.
- Így jár az ember, ha hazalátogat néhány hétre… - kuncogott Beth, mire felé lendítettem kispárnámat. Bár tény, hogy családommal nem könnyű az élet, el se tudnám képzelni, hogy nélkülük készülődjek az ünnepekre. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése